Elindult Karmák Mentor Program

1 03 2012

A Karmák Program filmsorozatában, melyben Tünde is helyet kapott, az idei év talán még 2011-nél is fontosabb lesz - célunkat, „a kézzelfogható segítség nyújtását” úgy tünik, ez év folyamán tudtuk valóra váltani. Az idei évben kísérleti jelleggel egy személyre szabott ösztöndíjprogrammal támogatjuk filmsorozatuk egyik főhősét, Virág Tündét. A Karmák Mentor Program keretében a kiválasztott hőst egy személyi mentorral és a missziójához szükséges eszközökkel, szolgáltatásokkal segítjük. Így Tündi a Mentor segítségével egy egész éves programot fog véghez vinni, melynek végén egy saját kiállítás a célja.

Egy másik hétköznapi hős: a neve elhallgatását kérő Mentor

Mivel a titokzatos jótevő valóban segíteni szeretne, és nem az öndicsben tündökölni, a nevét nem szeretné viszontlátni semmilyen médium felületén. Tehát az egyszerűség kedvéért nevezzük őt  ”csak” Mentornak - nagybetűvel, mert az igazán kijár neki.
De hogyan kapcsolódik össze kettejük története?
“Valamelyik (már nem emlékszem pontosan) internetes hírportálon volt egy cikk a Karmák videókról. Végignéztem őket és leginkább ez a kislány, pontosabban fiatal hölgy ragadott meg, mégpedig azért, mert már eddig is nagyon jelentős eredményeket ért el a nyilvánvalóan nehéz körülményei ellenére” - meséli nekünk Tündi jótevője.

“Habár kemény körülmények között fiatalon az embernek sok akaratereje lehet, de ez sem tart örökké, ha mindig falakkal találja magát szemben. Tündiről nem tudhatom, hogy pontosan milyen kihívásokkal kell nap mint nap szembenéznie, de a videó alapján olyan embernek tűnik, aki nem a ‘miért nem megyek’ -et mantrázza, hanem igyekszik megoldást találni a problémáira” - folytatja.

Arról, hogy mi visz rá valakit arra, hogy számára egy teljesen ismeretlen fiatalon segítsen így vall nekünk a Mentor: “a tehetség és szorgalom szükséges de nem feltétlenül elégséges feltétele a sikernek, szerencsére is szükség van. A tehetséget és szorgalmat Tünde már hozta én a szerencsének próbálok besegíteni. A célom kettős, egyrészt szeretnék abban segíteni, hogy leküzdhetetlen akadállyal ne kelljen szembenéznie, másrészt én is jobban érzem magam egy olyan világban ahol az emberek segítenek egymásnak és hát nem várhatjuk másoktól, hogy ezt a világot létrehozzák számunkra.”

Forrás: Pozitivnap



Forog a film a nyolcadik hőssel

5 01 2012

A Karmák filmsorozat legújabb részének a forgatását egy 7 esztendős kislánnyal Gaál Júlcsival kezdtük meg. Az ifjú hegedűs gyermeki korát meghazudtolóan tehetségesen játszik a hangszerén, már önállóan koncertezik. Julcsinak az ország egyik legnevesebb zenetanára, Ácsné Szili Éva a mestere és a hegedűvel amin játszik a világ egyik legelismertebb hegedűkészítő mestere Rácz Pál szponzorálja. A ksilánynak azonban mindkét szülője mozgáskorlátozott, ráadásul a szülők egészségiállapota folyamatosan romlik. Bár a családnak az átlagostól több kihívással és nehézséggel kell megküzdenie de egymásba kapaszkodva gyűrik le az akadályokat boldogok és sikeresek.

A filmbemutató tervezett időpontja: 2012 december.



Flare Beás a Green-Go Fest-en

17 12 2011

Fláre Beás című filmünkkel részt vettünk az első Green-Go Nemzetközi Kisfilm Fesztiválon. A Karmák sorozat első epizódjával kívántuk megmutatni hogy, mennyire óvni kellene az életünkben kulcsszerepet játszó erdeinket, mennyire vigyázni kellene az életet adó termőföldre, vagy, hogy mennyire csökkenteni kellene gigászi fogyasztásunkat, mellyel tönkretesszük az egyetlen élhető bolygónkat.

Tavaly októberben Devecser és Kolontár térségét csaknem egymillió köbméter vörösiszap öntötte el. Ez volt Magyarország eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófája. A pusztító iszapáradat tíz ember halálát okozta, százakat nincstelenné tett. Életek munkája veszett oda percek alatt. Lakhatatlanná vált házakat, megmérgezett folyót, örökre terméketlenné lett földeket láttunk. Mintha a Marson járnánk. Nehéz volt elképzelni, hogy folyt ott az élet azelőtt. A helyiek viszont nem veszítették el a reményt. Sok segítséget kaptak másoktól és sokat segítettek egymásnak is.

Rendező: Nagy András
Operatőr: Soós Csaba
Gyártásvezető: Tóth Bálint



Miénk “Az Év Honlapja”

3 12 2011

A díjSorozatunk honlapja nyerte el az Az Év Honlapja díjat 2011-ben. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázat idén immáron tizedik alkalommal került megrendezésre.

A méltán népszerű pályázat egyre nagyobb közérdeklődésre tarthat számot és komoly elismerésnek örvend  a szakmában is. Az idei évben 314 pályázat érkezett be a hazai online szakma legjelentősebb versenyére, amelyre már 25 kategóriában lehetett benevezni az internetes alkalmazásokat.

Kategóriánként egyetlen honlap lehetett „Az Év Honlapja”. Különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri azokat a honlapokat, amelyek az adott kategóriában, holtversenyben végül alulmaradnak. Azokat a kategóriájukban kiváló honlapokat, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek, érdemesnek tartott, pedig ún. Minőségi díjban részesítette. Az idei év újdonsága volt, hogy a pályázat teljes ideje alatt ’Az Év Honlapja 2011’ hivatalos Facebook oldalán lehetett lájkolni a pályázatokat. A legtöbb lájkot összegyűjtő weblap szintén díjat vehetett át.

Az ünnepélyes díjátadóra 2011. december 2-án este került sor Budapesten, a Hotel Helia-ban. Nagy örömünkre és büszkeségünkre szolgált, hogy az idei évben a non-profit kategóriában a fődíjat a zsűri az Északi Támpont Egyesületnek ítélte oda a Karmák – Hétköznapi hősök című projektünkért. Honlapunk a közönségszavazásban a 314 versenyzőből a 10. helyen végzett olyan versenytársakat megelőzve mint például az Observer Médiafigyelő, a Vodafone vagy a Malév.

A karmak.hu címen elérhető weboldalnak Pálfalvi Lukács tervezte meg az arculatát és Horváth-Veress Balázs volt a webmester. A honlapon felhasznált fotókat Soós Csaba készítette el. A honlapon található írásokat négy újságíró Baranyi Béla, Kinter Alexandra, Nagy András és Vidos Mihály készítették el, a projekt szakmai vezetője pedig Tóth Bálint volt.

“Hétköznapi hősök márpedig léteznek…Ez egy rendkívül ötletes, szívmelengető és jó kezdeményezés. Egységes, fiatalos designnal ötvözve.”

az Az Év Honlapja verseny zsűrijének szöveges értékelése

az Északi Támpont elnöke Tóth Bálint átveszi az Az Év Honlapja díjat és az oklevelet Dr. Eszes Istvántól a zsűri elnökétől

az Északi Támpont elnöke Tóth Bálint átveszi az Az Év Honlapja díjat és az oklevelet Dr. Eszes Istvántól a zsűri elnökétől



Sorozatunk a Függetlenfilm Fesztiválon

18 10 2011

Az Egyesületünk által elkészített teljes filmsorozatot bemutatják az 58. Országos Függetlenfilm Fesztiválon. A Magyar Független Film és Video Szövetség 2011 október 20-23 között Balatonkenesén rendezi meg az 58. Országos Függetlenfilm Fesztivált. A közel 700 tagot számlálószervezet 1931-ben alakult és idén ünnepli 80. születésnapját. Az év legrangosabb függetlenfilmes eseménye több száz látogatót vonz. A fesztiválon elő zsűri által válogatott, illetve a tájegységi szemléken díjazott filmek kerültek a programba.

A fesztivál részletes programja elolvasható ide kattintva!



Bemutató a Szegénységellenes Világnapon

10 10 2011

Ha van tapasztalatod és mondanivalód a szegénységről, ha kész vagy másokkal közösen gondolkodni és cselekedni a szegénység megszüntetéséért, akkor gyere el a október 15-én a Gödörbe, hogy együtt kimásszunk a gödörből!


10-13 óra Szegénységben élők találkozója
14.30-17.30 óra World Cafe Hajós András moderálásával: beszélgetések a szegénységről, a demokráciáról, a társadalomról, amiben élni szeretnénk
13-19 óra Szociális szövetkezetek PIACa
13-17.30 óra MOZI: ’Karmák - hétköznapi hősök’ dokumentumfilm
14-17.30 óra Házilag előállítható zöldenergia megoldások
14-17.30 óra Óriás jenga
14-17:30 óra Szociopoly
14.30-16 DARK SIDE WALK alternatív városnéző program
14-17.30 óra Kézműves foglalkozások gyerekeknek
10-18 óra Ugrálóvár
15-17 óra Aikido bemutató
14-17.30 óra Gyereksarok
14-17.30 Önkéntes Pont
18-19 óra Fáklyás felvonulás a Szabadság térre, csatlakozva a Világ Forradalomhoz

2011. október 15. · 10:00 - 19:00
Budapest, Gödör Klub (Erzsébet tér)



Szavazz Regős Juditra és a Szülők Házára!

7 10 2011

A szavazás elkezdődött, add le te is a voksodat!

A Vodafone Alapítvány 2011 World of Difference Grahame Maher Díja a Vodafone World of Difference programjának egy nyertese számára nyújtott elismerés.

A Díj korábbi World of Difference-nyerteseknek, így a magyarországi Főállású Angyaloknak is lehetőséget ad arra, hogy a szervezetüknek nyújtott 100 000 £-os támogatással 12 hónap alatt megvalósítsanak egy olyan projektet, amelynek hatása hosszú távú.

A pályázatok beérkeztek, és a zsűri kiválasztotta közülük a legjobbakat. Most rajtad a sor, hogy leadd a voksodat arra a jelentkezőre, aki szerinted megérdemli, hogy a döntőbe kerüljön. 2011. október 21-ig szavazhatsz. A szavazás aznap éjfélkor (GMT) lezárul, ezt követően zsűri választja ki azt a 3 pályázót, aki a döntőre Qatarba utazhat.

Az Északi Támpont Egyesület Regős Juditot és a Szülők Házát támogatja a Nemzetközi Grahame Maher Díj elnyerésében. Kérjük egy szavazattal Te is segítsd jelöltünket és a Szülők Háza Programot, köszönjük!

Ide kattintva tudsz szavazni! (Ha van profilod a Facebookon.)

Regős Judit és a Szülők Háza Program rövid bemutatása (másfél perc)



Oklevelet kaptunk filmsorozatunk koncepciójáért és kivitelezésért

30 09 2011

Az Önkéntesség Arcai Filmfesztiválon az Északi Támpont Egyesület által elkészített “Karmák - Hétköznapi hősök” projektet a zsűri elismerésben részesítette “a filmsorozat kiváló koncepciójáért és magas szintű kivitelezéséért”.

Ezúton is köszönjük valamennyi szereplőnknek, alkotónak, közreműködőnknek, hogy a sorozat első hét epizódja elkészülhetett! Egyúttal reményünket fejezzük ki, hogy hamarosan újabb karmákat ismerhetünk, ismertethetünk meg.



Önkéntes Arcaink

9 09 2011

A KarmákHétköznapi Hősök öt epizódja szerepel az Önkéntesség arcai filmfesztivál versenyprogramjában. Öt hősünk Orsós Ervin, Fábián Károly, Dörnyei TamásSiroki László és Ács Sándor (Osi) története nagyszerűen illusztrálja a fesztivál alapértékeit a kreativitást, a szolidaritást, az emberekbe vetett bizalmat és a változás, változtatás lehetőségét.

Idén, az Önkéntesség Európai Éve kapcsán kiemelkedő figyelem övezi ezt a tevékenységet. Az Európai Unió 1983 óta rendezi meg a különféle témákra koncentráló „Európai Éveket”. A 2011-es dátum azért is fontos mert éppen tíz éve, 2001-ben rendezték meg az önkéntesség nemzetközi évét.

Olvasd el ezt a bejegyzést



Filmsorozatunk első része a Magyar-Román Dokumentumfilm Fesztivál versenyprogramjában

24 08 2011

2011 őszén immár hetedik alkalommal kerül sor Csíkszeredában a FILM.DOK dokumentumfilm-fesztiválra. A filmes seregszemle a teljes Kárpát-medencéből válogatta össze a filmes alkotásokat. A szervezők célja, hogy a jövőben ez a fesztivál legyen a Keletről érkező dokumentumfilmek fordítókorongja Európa felé. A Karmák - Hétköznapi Hősök című filmsorozat első epizódja - ,melyet Nagy András forgatott a devecseri katasztrófa “hőseiről” - is bekerült a fesztivál versenyprogramjába.

A FILM.DOK programjában szereplő epizód bemutatása megtekinthető a bejegyzés folytatásában:
Olvasd el ezt a bejegyzést