Szektorok közötti összefogás, az egészséges ifjúságért

14 05 2010

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. az üzleti szféra képviseletében , a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat az államigazgatási szektor képviseletében és az Északi Támpont Egyesület a civil szektor képviseletében háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá. Ezen megállapodás keretében a résztvevők - az Aldi által biztosított - régiónként egymillió azaz összesen hétmillió forint forráshoz kívánják juttatni az ifjúsági területen elhivatott civil szervezeteket. A támogatások már ebben az évben a nyertes pályázók bankszámlájára is kerülhetnek.

A folyamatban Egyesületünk szerepe a civil szektor alapértékeinek, szakmaiságának, lehetőségeinek megjelenítése. Egyesületünk jelen akciója sikerességének mérésére az alábbi kritériumokat fogalmazta meg:
Célunk, hogy
-    a sikeres pályázatokat életszerű, azaz hatékony forráshoz jutassuk.
-    a pályázatkezelésben jövőbe-mutató megoldásokat dolgozzunk ki.
-    az üzleti szektor bizalmát megalapozzuk ezen együttműködési modell iránt.

Egyesületünk büszke rá, hogy ennek a páratlan együttműködésnek a résztvevője lehet és törekszik arra, hogy mindhárom céljában sikert érjen el.